Karmapyrin
Magyar Honvédség 37. számú Savaria Gépesített Lövészdandár 1. zászlóalj 2. század, mesterlövész majd századírnok

cvikli:

liverbird:

kerdezzfelelek:

Én 1993-94-ben voltam sorkatona 1 évet, hol máshol, mint Szombathelyen! Savaria laktanya, 1200 sorállományú (de lehet hogy még több is) első lépcsős készenléti dandár, de jól felszerelt egység, központi fűtés, könyvtár, kantin, szóval kvázi kényelmes. Mivel az MHSZ-nél tettem le a B-C kategóriás jogosítványt kedvezményes 6.500.- forintos áron, így elvileg gépkocsivezetőnek vonultam volna be. Csakhogy. A sorozás és a bevonulás között szomjas járművezetésért bevonták a jogsimat, így a bevonuláskor hiába kérték mondtam, hogy nincs. Át is tettek (na jó, üvöltve zavartak) a lövészek közé, mondtam köszönöm, vezetni még tudok majd eleget, de lövöldözni talán soha többet! Alapkiképzésre AK-47 (lehet, hogy 74 már nem emlékszem pontosan) gépkarabélyt kaptunk, mennyei érzés volt, alaplőgyakorlatra végre 9 db éles lőszert is, (annyi adminisztráció volt a lőszerfelvétel mellé, mintha hitelt igényeltél volna) 3x3-as fekvő, térdelő és álló egyes lövésket kellett leadni, célra tarts, alsó széle-közepe… Kiválót lőttem, így mesterlövész lettem, új fegyverem egy Dragunov távcsöves lett (pontos típusára már nem emlékszem, de az akkoriban rendszeresített darab) mellem dagadt, feszítette szét a molinót. Mindig is dekoratív kézírásom volt, így hamar felfigyelt rám az öreg századírnok és be is lettem okítva, iszonyat adatmennyiség, térképek rajzolása, adminisztráció a köbön, cserébe minden hétvégén eltávozás és szinte korlátlan hatalom a többiek eltávozása felett. I ruled. Majd jött egy hónap kürtös-dobos kiképzés Tatán a Fenyves (Fényes?) laktanyában, mert akkoriban doboltam. Ennek az egy hónapnak kb. annyi értelme volt, mint maci a málnásba.

Visszatértem után háromnapos 75 km-es menetgyakorlat, teljes felszerelésben, vegyvédelmi riasztással a 3. napon, ergo az utolsó 5km-t gázálarcban és vv-kabátban tettük meg. Majd lőgyakorlat Újdörögdön, tüzér-támogatással, BMP-ről rakétaindítással, löveggel, napalmmal (!!!), géppuskásokkal, RPG-vel. Amíg a géppuskások kaptak vagy 3-4 hevedernyi lőszert és tüzelniük kellett ész nélkül, addig a 6 órás lőgyakorlatra nekem mesterlövésznek volt 12 db lőszerem, amiket parancsra, felbukkanó és kiemelten fontos célokra kellett ellőnöm. De addig is gyönyörködtem a látványban, körülöttem egy kisebb háború zajlott, leszámítva a géppuskásunk arcát, aki a folyamatos tüzelés mellett pszichopata módjára üvöltött, hogy “EZ KURVA KIRÁLY BAZMEEEEG!!!”

Szóval az 1 évből azt mondom 3 hónap hasznos és 9 hónap haszontalan tudásra tettünk szert. Ártani nem ártott, de rövidebb is lehetett volna.

Magyar Honvédség Parancsnokságának, Kiszolgáló Ezredének, Honvédelmi Minisztériumi Ellátó Századának, Tábornoki éttermében felszolgáló!
Hasznos? Értelme? gondolhatjátok….

Viszont a magatartásomnak köszönhetően mind a 4 Honvédelmi Minisztériumot megjártam Budapesten és a HM 3-ból, a feketemosogatóból szereltem le…

Kibaszott NATO-katonák! Mi bezzeg egy évig ellenetek készültünk a Varsói Szerződésben!

 Mi több, első lépcsőben!!

  1. thequirkyinventor reblogged this from cvikli and added:
    MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőegység, Földi Repülésriányító Század. Főleg ürgéket etettünk lejárt...
  2. karmapyrin reblogged this from cvikli and added:
    Mi több, első lépcsőben!!
  3. spamdog reblogged this from cvikli and added:
    A legjobb hogy én semelyik szövetség katonája sem voltam, egyedül a Magyar Köztársaságra esküdtem fel, de az meg Január...
  4. szupercella reblogged this from lvrbrd-8 and added:
    Áhh, még épp hogy voltam sorozáson, de már elég volt annyit mondanom, hogy sötét gondolataim támadnak, ha eszembe jut,...
  5. ejfelkapitany reblogged this from cvikli and added:
    hehehe, emlékszem, amikor frissen átöltöztünk civilből...zöld gyakorlóba
  6. alvosejk reblogged this from kerdezzfelelek and added:
    FEHÉR tumbice csapatban bizonyítja,...kiválóan céloz.
  7. cvikli reblogged this from lvrbrd-8 and added:
    Kibaszott NATO-katonák! Mi bezzeg egy évig ellenetek készültünk a Varsói Szerződésben!
  8. lvrbrd-8 reblogged this from kerdezzfelelek and added:
    Magyar Honvédség Parancsnokságának, Kiszolgáló Ezredének, Honvédelmi Minisztériumi Ellátó Századának, Tábornoki...
  9. nandifaszakivan reblogged this from kerdezzfelelek
  10. kerdezzfelelek posted this